>>>>
2025. szeptember 16-án rendőrségi előadáson vehettek részt a Kesztölci Kincses József Általános Iskola alsó tagozatos tanulói.
Először a közlekedési ismereteket elevenítették fel a diákok. A bicikliző gyerekek számára fontos, hogy viseljenek sisakot és ismerjék a közlekedési szabályokat. Az előadó elmondta, hogy a gyalogosok
hogyan tudnak biztonságosan átkelni az úttesten.
Ezután az internet veszélyeiről kaptak tájékoztatást iskolásaink. Megtanulták, hogy sohase álljanak szóba idegenekkel a neten sem, ne adjanak meg sem címet, sem nevet, sem fotót vagy más személyes adatot.
Ha valaki ismeretlenül olyat ír, amitől rosszul érzik magukat, azonnal szóljanak szüleiknek vagy pedagógusaiknak.
Fontos témával folytatódott az előadás: a verbális bántalmazásról tanulhattak a diákok, amely akkor történik, ha valaki csúnyán beszél, gúnyol, kinevet, vagy csúfolja társát. A szavak is tudnak fájni, fontos, hogy egymást ne bántsák sem szóval, sem tettel. Ha valakit mégis bántanak, azonnal kérjenek segítséget felnőttől. Az előadás nagyon érdekes és hasznos volt, sok információt kaptak a résztvevők.
>>>>
A Geoda ismeretterjesztő előadások már több éve folynak visszatérően az iskolába. Az előadások a természettudományban, földrajzban, kémiában és fizikában adnak kiegészítő szemléletes ismereteket az iskola tanulóinak. A Geoda-shop Esztergomban tart rendszeres interaktív ásványkiállításokat, és bejelentés alapján látogatják és nyújtanak ismereteket a környék kisebb általános iskolában tanuló diákoknak. szeptember második hetének elejére jelentkeztek be Kesztölcre három napos előadásokra az iskolában. A három nap alatt az iskola előterében felállított padokra kihelyezett kőzet és ásványgyűjtemény mellett zajlottak az ismeretterjesztő előadások. Az osztályok sorban az óra alatt egyszer vehettek rész az előadáson, de minden osztály csak egy alkalommal. Először a nagyobbak, a felsősök kaptak ismereteket, mivel ők tanulják a természetismeret, és a földrajz, fizika, és kémia tárgyakat szakavatottabban tudtak olykor-olykor hozzászólni az előadásokon elhangzottakhoz. A tálcára kitett tárgyak (kőzetek, ásványok, ásványtársulások, kristályok, őskövületek) elhozták számukra és kézzelfoghatóbbá tették számukra az esetlegesen olykor száraz tananyagot, ill. a tankönyv kétdimenziós képeit 3 dimenzióssá tették, szó szerint megfoghatóvá vált számukra, és így az elhangzottak is esetleg közelebb került hozzájuk a tudás elsajátításában, és az anyag megtanulásához való hozzáállásban. Megismerkedtek a kőzetekkel, kialakulásuk módjaival, s ez alatt észrevétlenül többet megtudtak pl. a vulkánosságról, a Föld történetéről, a mélyben lejátszódó magmás tevékenységről, hegyek, hegységek keletkezéséről, a földfelszín változásairól és az ezeket alakító külső és belső erőkről. A kőzetek sokféleségét látva képet alkotnak a kémiai elemek, a periódusos rendszer elemeinek változatosságáról, s hogy ezek az ásványalkotók milyen kőzetekké állnak össze és milyen eltérő fizikai és kémiai tulajdonságokkal bírnak.
Az első osztályos tanulóimmal egy tartalmas délutánt töltöttünk a lábatlani Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontban, ahol interaktív, élményalapú programon vettünk részt.
A gyerekeket a „ Zöld jövő „ kiállítás és az ahhoz kapcsolódó öko élményóra várta, mely során mindent meg lehetett nézni, kipróbálni és megérinteni. Így a tanulás valódi élményét nyújtotta. A foglalkozások játékos formában ismertették a környezet – és természetvédelem, valamint a fenntarthatóság alapjait.
Különösen nagy sikert aratott a Mini Guider Akadémia, ahol a tanulók szabadtéri túraútvonalakon, változatos pályákon próbálhatták ki ügyességüket és kitartásukat.
A program élményekben gazdag, tanulságos és inspiráló délutánt nyújtott mindenkinek, erősítve a természet iránti szeretetet és a környezettudatos szemléletet.
Kesztölc, 2025. 10. 09.
Sólyom Tímea
osztályfőnök
2025. október 16-án a Dorogi rendőrkapitányságról Szlamnik Renáta, valamint a mentőszolgálattól Bagdi Norbert tartott kiváló előadást a cigaretta, alkohol, és a drogok káros hatásairól.
Az interaktív előadás célja az volt, hogy felhívja a diákok figyelmét a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a droghasználat veszélyeire. Az előadók elmagyarázták, hogyan hatnak ezek az anyagok a szervezetre, milyen egészségügyi és lelki problémákat okozhatnak, valamint milyen jogi következményekkel járhat a fogyasztásuk vagy terjesztésük.
Kiemelték a megelőzés fontosságát, a felelős döntéshozatalt, és azt, hogy mindig van segítség, ha valaki bajba kerül. Az előadás célja az volt, hogy a fiatalok tudatosabban, egészségesebben éljenek és elkerüljék a káros szenvedélyeket.
Köszönjük a színvonalas segítőkész munkájukat!
Október 2-án, csütörtökön, a kesztölci művelődési házban bensőséges ünnepségre gyűltünk össze: az Idősek napját ünnepeltük. Ez a nap a háláról, a tiszteletről és a szeretetről szól – arról, hogy megköszönjük az idősebb korosztály fáradozását, munkáját.
A rendezvényen a Kesztölci Kincses József Általános Iskola tanulói is kedves műsorral köszöntötték a nagyszülőket, dédszülőket. Versekkel, dalokkal és rövid jelenettel idézték meg a régi idők hangulatát, s közben mosolyt csaltak a közönség arcára. A gyerekek lelkesedése és szeretetteljes előadása igazi melegséget vitt a terembe.
Ez a nap ismét emlékeztetett bennünket arra, milyen fontos, hogy tiszteljük és megbecsüljük azokat, akiknek